MENÜ

ROMA DEMOKRATÁK SZÖVETSÉGE
EGYÜTT - EGYMÁSÉRT - EGYSÉGESEN

Köszöntjük a Roma Demokraták Szövetsége honlapján!

 

A Roma Demokraták Szövetsége 1996-ban alakult Hódmezővásárhelyen.

A szervezet a település egyik legrégebben működő roma szervezete.

Az alakulás óta mindig is arra törekedtünk, hogy városunkban élő romák társadalmi integrációjában aktívan részt vegyünk, igyekeztünk véleményt nyilvánítani a romák társadalmi integrációját érintő szabályozási és intézkedési javaslatokról, tájékoztatókról, beszámolókról.

 

A Roma Demokraták Szövetsége :

  • közreműködik a romák társadalmi helyzetének javítását szolgáló önkormányzati stratégia kialakításában az önkormányzati, kistérségi, országos, illetve uniós, nemzetközi pályázati támogatással megvalósuló programok, cselekvési tervek kidolgozásában, a cigányságot érintő jelentések, beszámolók elkészítésében;
  • a romák társadalmi esélyegyenlőségének megvalósítását elősegítő önkormányzati döntéseket, programokat szervez.

 

Asztali nézet